Közélet

Pártot alapítanak a külföldön élő magyarok

Az Európai Alternatíva Párt alakuló rendezvényt február 17-én tartják Londonban. A párt alapítói öt pontban foglalták össze céljaikat.

A Hello Magyarok beszámolója szerint az új pártot londoni magyarok alapították azért, hogy a szétszakított családok és a kint dolgozó családtagok a jelenleginél méltóbb helyzetbe kerüljenek.

A párt öt pontban fogalmazta meg céljait.

1.

Követelik a választási törvény azonnali megváltoztatását és hogy biztosítsák, szavazatukat online, vagy levél formájában adhassák le.

2.

Ügyfélbarát, online felület létrehozását szorgalmazzák, mely lehetővé teszi, hogy személyes megjelenési kötelezettség nélkül tudjanak teljes körűen hivatalos ügyet intézni.

3.

Elvárják a kormánytól, hogy az általuk évente hazautalt 1000 milliárd forintból a legnagyobb európai városokban magyar nyelvű iskolákat létesítsenek.

4.

A Magyarországon új vállalkozásba kezdő külföldről visszatérő honfitársaik részére elérhetővé tennék az egy évtől három évig terjedő teljes adó- és járulékmentességet a befektetett összeg mértékétől és/vagy az alkalmazotti létszámtól függően.

5.

Fő törekvésük a külföldön élő magyarok teljes körű érdekképviselete és a legégetőbb hazai problémák megoldása. Példaként említik az egészségügyet és az oktatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik