Közélet

Fej fej mellett Orbán és Botka

Közel azonos Orbán Viktor és Botka László népszerűsége, a bizonytalanok körében pedig egyértelműen az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezet – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amely ezúttal a pártok népszerűségén túl a vezető politikusok népszerűségét is mérte.

A pártelnökök versenyét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök és Szél Bernadett, az LMP társelnöke vezetik. A harmadik helyen Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke áll. A Jobbik, az MSZP, az Együtt és az MLP elnökeinek népszerűsége hasonló, a megkérdezettek mintegy harmada kedveli őket.

A pártelnökök közt Gyurcsány Ferenc DK-elnök népszerűsége a legalacsonyabb: a korábbi miniszterelnököt a megkérdezettek ötöde kedveli.

A már ismert miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor a legnépszerűbb 46 százalékkal, ugyanakkor Botka László, az MSZP jelöltje mindössze két százalékkal marad le mögötte, míg Vona Gábor Jobbik-elnök 31 százalékkal a harmadik.

Érdekes adat, hogy a bizonytalanok körében Botka László magasan a legnépszerűbb jelölt 44 százalékkal, míg Orbán Viktort a pártpreferenciával nem rendelkezők 29, Vona Gábort pedig 26 százalékuk kedveli.

A köztársasági elnöki székért két, a választók körében népszerű politikus indul. Áder János jelenlegi köztársasági elnök népszerűsége a megkérdezettek körében 57 százalékos, de sokan, 43 százaléknyian kedvelik a baloldali és liberális pártok által támogatott államfőjelöltet, Majtényi Lászlót is.

Ami a pártok népszerűségét illeti, a nagyobb pártoknak nem indult jól az év. Az MSZP 2, a Fidesz és a Jobbik pedig 3-3 százalékot veszített a teljes népesség körében a decemberben mért népszerűségéhez képest, így a Fidesz 28, az MSZP és a Jobbik pedig 9-9 százalékos támogatást tudhat maga mögött. A kisebb pártok népszerűsége nem változott érdemben, a bizonytalanok aránya azonban 6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik