Közélet

Nagy bajba kerülhet a Fidesz

Ha 2018-ban nem is, 2019-ben meggyűlhet a bajok, méghozzá saját embereikkel, polgármester-jelöltjeikkel.

Nagyon ráfeszültek a fideszes választókerületi elnökök, polgármesterek és képviselők a kvótanépszavazásra, ugyanis ki van adva fentről az ukáz – minden választókerületben érvényesnek kell lennie a népszavazásnak, azaz kell a magas részvétel – írja a Népszabadság pénteken.

A lapnak – természetesen – név nélkül nyilatkozó fideszesek elmondták, Orbán Viktor kormányfő a legutóbbi zártkörű értekezleten adta ki a parancsot. A miniszterelnök állítólag érzékeltette, hogy a képviselők és városvezetők munkáját is minősíti, hány embert csábítanak el voksolni. Ettől akár a 2018-as választásokon való indulásuk is függhet.

Megy a fejszámolás

A Fideszben már nagyban számolgatnak. Eszerint kétmilliós az a kör, ami biztosan elmegy szavazni, ehhez jönnek a Jobbik-szimpatizánsok és a pénzüket féltő balosok. Magyarán egy négymilliós, nemmel szavazó táborra lenne szüksége a Fidesznek, azt vennék erős felhatalmazásnak és nem kudarcnak. Egy választókerületi vezető így fogalmazott a lapnak:

A lándzsa hegye akkor is fényes, ha az érvényességi küszöb alatt teljesítünk, de ha érvényes a referendum, a lándzsa jobban látszik Európában.

A lándzsa hegye azonban nem mindenhol tündököl: még a kőfideszes körzetekben is épp, hogy meglesz az érvényesség, de egyes körzetekben a 30-40 százalék a reális. Lázár János miniszterelnökségi miniszter ugyan tagadta a csütörtöki Kormányinfón, de a lap szerint a szavazási eredményeket átnézve dönthet a Fidesz arról, ki induljon hol 2018-ban.

Nehéz mozgósítás

A fideszesek arra panaszkodtak a lapnak, hogy most sokkal nehezebb mozgósítani a népet, mert nem pénzkérdésről van szó, mint 2008-ban, a vizitdíjas voksolásnál. Ráadásul az ellenzék egy része a bojkottra szólít fel, ez is akadály. A fórumokon se tolonganak az emberek, sokszor ugyanazok az arcok jelennek meg egy térség beszélgetésein, és többször a kvótától független kérdéseket tesznek fel.

Lázár a Kormányinfón amúgy azt mondta, ha a népszavazás érvényes és eredményes lesz, akkor az felhatalmazza a kormányt, hogy az alaptörvény és az európai jogi keretek módosítását kezdeményezze.

Szenvedő szocik

Közben a Népszabadság arról is ír, ugyan nem tartják súlyos kudarcnak az MSZP-ben, hogy most csak 3811 regisztrált delegáltjuk van a népszavazás szavazóköri bizottságaiba, de valahol ez mégis kínos. A párt nincs olyan anyagi helyzetben, hogy akár egy ebédet fizessen a delegáltjainak, akik pedig a párt szerint a népszavazás tisztasága felett őrködhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik